De Facto profile picture

De Facto

Pedig hozhat a jövö újabb csodát

About Me

Az 1996-ban alakult De Facto most megjeleno harmadik albumával minden eddiginél szebb formában közvetíti üzenetét a nagyközönség felé: a Karizma egy olyan kiforrott rockzenei lemez, mely a '80-as évek klasszikus rock és wave együtteseinek (Simple Minds, Marillion, The Cult, The Mission, New Order) alkotásait idézi, természetesen modernizált hangzással, s így a De Facto egyedülálló színt képvisel a magyar alternatív zenei palettán.
A korábbiakhoz képest befogadhatóbb hangvételu, kiemelkedo hangszeres tudással eloadott zene mellett a dalszövegek cseppet sem lettek könnyedebbek: Tóth Gyula énekes-gitáros-dalszerzo személyes ihletettségu és elgondolkodtató témaválasztású, sokszor sejtelmes versei érzékeny, nyitott gondolkodású emberekhez szólnak - szerelemrol, emberrol, Istenrol - mindenkinek.
Bár az együttestol idegen a kizárólag kommerciális alapokon történo igénytelen zenegyártás, az új albumon jópár slágergyanús dal is szerepel: az Angyalszív címu nyitótétel egyszerre nyújt igényes, tartalmas, ám mégis jól megjegyezheto, fogós témákkal és szólókkal operáló hallgatnivalót.
A zenekarral a nyár folyamán számos koncerten találkozhat majd a nagyérdemu: a május 18-ai lemezbemutató után példaképük, a Marillion elott is szerepelnek majd május 25-én, majd sorra feltunnek a nyári fesztiválokon is.
De Facto is a Hungarian rock band, who started their career with 'Antique' EP in 2000. There were some line-up changes, current members are: Gyula Tóth (vocals, guitar), Zoltán Geocze (guitars), Tamás Bangha (bass), István Kocsis (keyboards) and Attila Hary (drums). They released two albums so far: 'Empíreum' in 2003 and 'Evangeliom' in 2004. They had the chance to play before Anathema and Katatonia also and they organize 'Nightbreed' festival every year in Ecsegfalva, Hungary.

Az elso videoklip a Karizma albumról, az Angyalszív
Watch the frist video from the latest album
Nézd meg a többi videót itt! / Check out our other videos here.

My Interests

Music:

Member Since: 2/11/2007
Band Website: defactoweb.hu
Band Members: Gyula Toth - Vocals, guitars
Zoltan Geocze - Guitars
Attila Hary - Drums
Tamas Bangha - Bass
Istvan Kocsis - Keyboards

Influences: The Mission, Marillion, Simple Minds, HIM, New Order
Sounds Like:

Discography:

Karizma - 2007

Evangeliom - 2004

Empíreum - 2003

Antique EP - 2000


Record Label: independent
Type of Label: None