Ime a Zakata története a kezdetektöl:
2002. október magasságában Csabi és Rocky egy sörözés alkalmával megbeszélték, mivel mindketten szabadúszók, gyakorlás és jammelés céljából megragadhatnák húros hangszereiket, és a szomszédok legnagyobb örömére zúzhatnának egy nagyot.
Ez év decemberében sokan hivatalosak voltak Béci lakásavató bulijába, többek között két föhsünk is, ahol Rocky nem bÃrt a vérével és igazi zenész lévén megragadta a gityót és játékra fakadt. Béci beszállt a hangok orgiájába és az öröm mámorában megkérdezte, csatlakozhate a jam bajnokok közé.
2003. január elején megvolt az elsö 3 tagú próba.
Ãródtak a dalok, immáron két gitárra, ikerszólókkal, vokálokkal dÃszÃtve. Néhány hónap elteltével a zenekar nevet keresett magának, majd rövid idn belül talált is. A csapat megbeszélte, hogy mindenki szedje össze agytekervényeiben rejlö összes ötletét, hogy a legjobb neve legyen ennek a bandának.
A következö alkalommal egy csehóban találkoztak, ahol mindenki kiterÃtette pakliját, s a rajta feltüntetett név ötleteket.
Béci gyözött. Az általa hozott név elnyerte mindenki tetszését, attól a naptól kezdve a csapat a ZAKATA nevet viseli.
Ezek után nem maradt más, mint egy megfelel tudással rendelkez és jellemben tökéletes egyént keresni a dobos posztra.
Hosszas keresgélés után a kakasdi illetség Sebestyén Ferenc fordult meg néhány próba erejéig a banda termében, majd amilyen gyorsan jött olyan gyorsan távozott is,
Ezt követen Csabi öccse Kvári Zoltán is a dobok mögé ült egy két alkalommal majd is búcsút intett.
Zolitól szerzett infó alapján Béci felvette a kapcsolatot egy a banda számára ismeretlen egyénnel, akit érdekelt a dolog és eljött az els próbára.
2003. Augusztus 19-én Wildanger Attila csatlakozott a zenekarhoz.
Ettl a naptól kezdve változatlan felállásban, töretlenül Ãvel a ZAKATA nÃvója.
2004. júliusában egy sikertelen házi demo elvette a csapat kedvét a felvételektöl, majd novemberben Csabi és Rocky összebalhézott és egy hónap kényszer pihenre Ãtélték a zenekart. A karácsonyi "Metal koncert" a békülés jegyében zajlott.
2005 a koncert sorozatok éve, tavasztól nyár végéig szinte minden második hétvégén fellépés volt. Ãprilis a demo hava. Elkészült az els, 5 dalt tartalmazó demo felvételei. Az utókeverés Ófaluban a "Sylee stúdióban" készült, Kisvárdai Szilárd keze munkáját dicséri. Októberben elkezddött az szi mini turné.
Lrincz Antal a zenekar managere sok idöt és munkát fektetett a Zakatába.
A demo és egyéb nyomdai munkák intézését továbbá a videoklip rögzÃtését és nagyon sok segÃtséget a csapat neki köszönhet.
Szép Róbert a csapat hang és fény felelse, továbbá a zenekar állandó sofröje.
A honlap már néhányszor és néhány formában feltüntetésre került, de most végleges formátumát kapta. Felels szerkesztje: Szönyi Mihály.
A videoklip utómunkálatait a Bonyhád Városi TV segÃtette, ezen belül Újvári Gyula szakmai hozzáértése emelte magas szÃnvonalra.
2005. október 28-án látta meg a napvilágot a Zakata Összetartás c. albuma.
2006. januártól a csapat 2 hónap technikai szünetre vonul, s ez alatt felvételre kerül a Nem kell c. dal videó anyaga.
Majd márciustól ismét elkezddnek a koncertek.
A Zakatára jellemzö a görcsölésmentes lazaság, bulizás, közvetlenség, töretlen jókedv, (az alkohol mellözése!) és a zene szeretete.
A banda jelmondata : Adj nekünk még eröt, lelkünk oly vad. Adj nekünk még teret szÃvünk szabad. Adj nekünk még idöt, s a fémjelzett szónak, hogy kimondhassuk:
ZAKATA!
Köszönet minden családtagnak, barátnak, segÃtnek és neked, hogy jelenléteddel emeled a koncertek szÃnvonalát, mert nélküled nem lenne ZAKATA!
I edited my profile with Thomas' Myspace Editor V4.4
Ha kérdésetek van, akkor nyugodtan Ãrjatok a banda levelezési cÃmére: [email protected]
.. width="425" height="350" ..
Zakata: Örvény
.. width="425" height="350" ..
Zakata: Nem kell!