A kezdetek a 2006-os évre tehetÅ‘k.Az elsÅ‘ studiós felvételtÅ‘l számÃtva... Az elsÅ‘ szám ami publikálva lett tÅ‘lem az "Å a célom" cÃmet kapta. Bár nagyon kezdetleges volt még is mind a mai napig talán ezt a számot ismerik a legtöbben a trackjeim közül. SÅ‘t olyan is akad aki csak ezt ismeri.:) Az eddigi összes stúdiós trackemet szÃvesen vállalom, hiszen mindegyik olyanra sikerült, mint amilyenre a felvételek elÅ‘tt elterveztem. A régi számokban is én vagyok és az újakban is csak kiforrottabb stÃlusban.2007 év elejére tehetÅ‘ amikor megjelent elsÅ‘ kislemezem amely a "Másként" cÃmet kapta. A kislemez több hiphopos portálról is letölthetÅ‘ volt és több internetes rádió is játszotta számait. Ez volt az én bemutatkozó kislemezem.2008 tavaszán lett rögzÃtve az "Ãœtközés" kislemez. Bár nagylemez volt a tervben, de a label amelynek tagja voltam kislemezt szeretett volna a 2008-as nyárra, Ãgy hát egy 6 számos EP lett a végeredmény. Tartalmaz odamondogatósabb illetve érzelgÅ‘sebb témájú tracket is. Változatosra terveztem és változatosra is sikerült. A kislemez pár hónap alatt elérte az 5 000-es letöltést.2009 minden hónapjára fél éven keresztül jutott egy-egy track a nagylemezrÅ‘l mely a "Vérpad" cÃmet kapta. A beharangozó számok már egy új zenei hátteret mutattak be, a régiekhez képest. GyÅ‘rött a "Csoda" cÃmű szám elÅ‘adása a 3.ik helyet jelentette, a fiatal zenészeknek szervezett Kisfaludy napokon. Érdekesség, hogy az eddigi produktumok egy bizonyos réteget illetve korosztályt fogtak meg, a visszajelzések egyre szélesebb körökbÅ‘l származnak. Az album 2009. október 1-én jelent meg, egy imidzs videoklippel együtt. Az albumon a Hip-Hop és érintÅ‘legesen RnB alapok melett, egy itthon kevésbé ismert műfaj is megmutatja magát. Ez a stÃlus nem más, mint a ritmusos Reggaeton. Az albumon megtalálható a sokak által ismert "Å a célom" folytatása. A nagylemez változatos és egy teljesen új elképzelést mutat be a régmúlt zenéihez képest.Kontakt: [email protected] Honlap:www.erhidmusic.info